...az idő... Ma egy éve volt a punkció és az ICSI, aminek eredményeként itt mocorog a pocakomban a kisfiúnk :)
Lezárul az életem egy korszaka, hamarosan anya leszek.
Megint balhé volt a Babanetes fórumon.Zárttá tették a topikot, sajnálom hogy nem fogok értesülni A és B babájának megszületéséről, figyelni ki hol tart, drukkolni a pozitív tesztekhez.Véleményem szerint egy nagyon buta dolog miatt lett vége ennek az egésznek, és már a korábbi szétválás után sem volt már számomra igazi ez a fórum.Azért követem- követtem mert többeket ismerek személyesen, ők a szívem csücskei és kívánom, nekik is teljesüljön mihamarabb az álmuk.Nekem annak idején nagyon sokat segített ez a topik lelkileg a sikertelenség feldolgozásában, a különböző információk szerzésében, a kivizsgálások menetében, stb., annak ellenére hogy én nem írtam a fórumra.Minden egyes vigasztaló, bíztató szóból, drukkokból,szerencsehozó laptetükből csippentettem magamnak egy kicsit.Sajnálom hogy vége...
2011. július 28., csütörtök
2011. július 27., szerda
időpont kérések
pénteken kezdem meg a 35. hetet, így be kellett jelentkeznem az első NST-mre, ami jövőhét szerdán lesz 9.30-kor.Előtte a 35.heti kötelező ultrahang vizsgálatra kell mennem 9.10-re.NST után a terhes szakrendelésen be kell mutatnom az NST-s papírt 10.15-kor.Még ezután fel kell keresnem a magándokimat az NST-s papírral- gondolom több szem többet lát.Ezt onnan tudom hogy meg kell keresnem, mert találkoztam vele a folyosón és mondta, pedig rá egy napra találkozunk a magán rendelésén.A 35. héten esedékes a cervixbakter vizsgálat is, de ezt nem tudom hogy a terhes szakrendelésen vagy a dokimnál kerül levételre.Ha a dokim nem venné le, a rá következő héten úgyis újra NST+teres szakrendelés, akkor levetetem.
A dokim ha már találkoztunk rákérdezett a pesti utamra.Hát meséltem neki.Teljesen el volt hűlve, hogy a belgyógyászaton feküdtem és nem a szülészeti osztályon.Amúgy sejtettem hogy fogalma sincs hogy milyen körülmények közé fog küldeni, mivel a terhes diabetológiának volt címezve a beutaló.

2011. július 26., kedd
hazatérés...
...a kórházból véééééééégre!Tegnap jöhettem haza.
Borzasztó egy hét áll mögöttem.Lelkileg nagyon megviseltek a belgyógyászaton tapasztaltak.Az első sokk akkor ért, mikor megérkeztem és láttam hogy itt nem kismamákkal leszek egy szobában, hanem olyanokkal akik a 80 és a halál között vannak.Az osztályon egy darab közös zuhanyzó volt, itt volt egy wc is, ezt használták többségben, mert a külön wc- n (1 db wc-vel) nem égett a villany, és csap sem volt.Amire már csak azért is nagy szükség van, mert a vizeletet egy 3 L-es bödönbe kell gyűjteni.Elég nagy a szája, de egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor találtam bele pontosan.A 6 nap alatt 2 tekercs wc papírt használtam el, mert nem győztem a pisimet takarítani bödönről, ülőkéről, földről, bugyiról- nadrágról felitatni.Hamarosan kiderült hogy az az egy zuhanyzó ami van, tökéletesen elég, mert a betegek többsége fel sem tud kelni.Etetik, mosdatják, pelenkázzák őket.A szomszéd szobában Bandi bácsi egész nap vagy üvölt a nővérek után, vagy segítségért kiabál, vagy épp meg akar fulladni a saját nyálában.Borzasztó hallgatni azt a hörgést.Második napomon meglátogatott A. barátnőm, akit még a fórumról ismerek és decemberben volt a beültetésünk a BMC-ben.Szegény épp arra jött hogy azonnal össze kell pakolnom, mert behoztak egy nénit akit már előzőleg nem fogadtak 2 kórházban, mindig tovább küldték.Tele volt sebekkel, a lábán, hasán, a fenekénél.Egyes sebek vagy el voltak már halva, vagy kukacok voltak benne.Mint később megtudtam a szag amit érezni lehetett az a rothadó hús szaga.Mintákat vettek a sebekből, engem elküldtek a bátyámékhoz estére, mert ekkor még nem lehetett tudni hogy fertőző-e.Másnap még tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála.Egyébként a 88 éves néni maga egy tünemény volt.A családja teljesen elhanyagolta, ezeket a sebeket egy egyszerű hintőporozással el lehetett volna kerülni.De szegényt hagyták egész nap úgy ahogy van, még fürdetni sem fürdették, pedig a nyugdíjas lánya szintén otthon volt vele.
Pénteken egy olyan nő került a szobába aki a nagy fájdalomtól nem volt magánál, csak jajgatott.Ha hozzáértek akkor... úristen...még hangosabban.Persze a családja akkor jött látogatóba amikor épp belefáradva a fájdalomba elaludt végre.Ezek meg ébresztgetik, meg kérdezgetik tőle mit csináltak veled?- elég érdekes hangnemben, az orvosokra gondolva közben.Egyik nap már szóltam nekik, hogy lehet hogy úgy néz ki mint aki csak így van hagyva, de aznap is volt vérvétel és ultrahang nála, fürdetik és pelenkázzák.
Hát igen fürdetés és pelenkázás.A szombat-vasárnap még borzasztóbb volt.Egy nővér van az egész osztályon.Este 10-11 között ért a szobába ezeket a teendőket ellátni.Alig hogy elintézte a nem magánál lévő nénit, kb. 20 perc múlva bereccsentett megint.Azt beszéltük a szobatársakkal, hogy mi az isten jön még ki belőle, ha 3 napja nem evett, nem ivott semmit.Persze a nővér meghagyta a szeretet csomagot a délelőttös műszaknak.Áldom ezt az időjárást hogy nem volt 35° mert még jobban érezhettük volna a szagokat.Szóval hétfőre teljesen kibuktam lelkileg.Ott sírtam az ágy szélén ülve, de hála a jó égnek hazaengedtek.Az hogy a záróért és a receptekért köröket kellett futnom...hát istenem, ez van, ez volt a legkissebb gondom.
Az orvosokról csal azt tudom mondani hogy világszínvonal.Nagyon alapos a professzor asszony, látni hogy hatalmas szakmai tudással rendelkezik.Jobb kezéről, Gézáról is csak jókat tudok mondani és a személyzet összes tagjáról is, és a többi osztály ahová mennem kellett, ott is kedves és segítőkész volt mindenki.Az orvosoknak, ápolóknak ezúton is köszönök mindent.
Már az első nap megszabadítottak 5-6 kémcső vértől, aznap megvolt az EKG és a szemészet is.Volt reggeli vizelet vizsgálat és 2 napközbeni is + az egész napos bödönözés.Mennem kellett dietetikushoz is, itt táplálkozási és életmód tanácsokkal láttak el.Kaptam sok-sok prospektust a cukorbetegségről és mintaétreneket.
Kórházi koszt (bocsánat, nem írtam le az egész heti menüt)
Ez egy 170g-os szénhidrát diéta, étkezési időpontok: 7-10-13-15-18-21óra
Szépen adagolom magamnak az inzulint, actrapid-ot napi háromszor.Először egy egységnyivel kezdtünk, és ujjbegyes cukorméréssel ellenőrizve emelgetjük az adagot amíg szükséges.Evés előtt-után egy órával mérek reggelikor, ebédkor és vacsorakor.Ellenőrizni kell-ene lefekvéskor és hajnali 3-kor is, de ezt majd csak heti egyszer fogom megcsinálni, mert így sem lesz elég a cukormérőhöz a tesztcsík.Jelenleg 5-2-5 egységet adok be magamnak.Lényeg hogy evés előtt 5 körüli legyen a cukor érték, evés után 7 körüli.A professzor asszony szerint az inzulin igény fel fog menni 20 egységig is a terhességem során, de szülést követően vissza fog esni.Amíg szoptatok, addig majd inzulint kell adagolni.

reggeli: | szénhidrát | reggeli: | szénhidrát | reggeli: | szénhidrát | reggeli: | szénhidrát |
zsemle 1 db | 30 | zsemle 1 db | 30 | zsemle 1 db | 30 | zsemle 1 db | 30 |
tea | tea | tea | tea | ||||
tízórai: | tízórai: | tízórai: | tízórai: | ||||
zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 |
tej 2dl | 10 | tej 2dl | 10 | tej 2dl | 10 | tej 2dl | 10 |
húskrém+margarin | macisajt,margarin | margarin,felvágott | topikó+margarin | ||||
ebéd: | ebéd: | ebéd: | ebéd: | ||||
csontleves | 10 | rántott leves | 10 | húsleves | 10 | maggi leves | 10 |
sült pulyka | s.sült | főtt tojás,főtt burg. | 10 | sült csirke | |||
p.rizs+p.répa | 30 | finomfőzelék | 30 | parajfőzelék | 21 | p.karfiol+főtt burg. | 30 |
uzsonna: | uzsonna: | uzsonna: | uzsonna: | ||||
zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 | zsemle 1/3 db | 10 |
alma | 10 | alma | 10 | alma | 10 | alma | 10 |
vacsora: | vacsora: | vacsora: | vacsora: | ||||
zsemle 1+1/3 db | 40 | zsemle 1+1/3 db | 40 | zsemle 1+1/3 db | 40 | zsemle 1+1/3 db | 40 |
tea | tea | tea | tea | ||||
felvágott,zöldség | túrókrém,zöldség | felvágott,zöldség | sajt,zöactrapidldség | ||||
pótvacsora: | pótvacsora: | pótvacsora: | pótvacsora: | ||||
zsemle 2/3 db | 20 | zsemle 2/3 db | 20 | zsemle 2/3 db | 20 | zsemle 2/3 db | 20 |
tea | tea | tea | tea | ||||
margarin | margarin | margarin | margarin |
Szépen adagolom magamnak az inzulint, actrapid-ot napi háromszor.Először egy egységnyivel kezdtünk, és ujjbegyes cukorméréssel ellenőrizve emelgetjük az adagot amíg szükséges.Evés előtt-után egy órával mérek reggelikor, ebédkor és vacsorakor.Ellenőrizni kell-ene lefekvéskor és hajnali 3-kor is, de ezt majd csak heti egyszer fogom megcsinálni, mert így sem lesz elég a cukormérőhöz a tesztcsík.Jelenleg 5-2-5 egységet adok be magamnak.Lényeg hogy evés előtt 5 körüli legyen a cukor érték, evés után 7 körüli.A professzor asszony szerint az inzulin igény fel fog menni 20 egységig is a terhességem során, de szülést követően vissza fog esni.Amíg szoptatok, addig majd inzulint kell adagolni.
2011. július 18., hétfő
hogy telik...
...az idő... Tavaly július 16-án kezdődött a lombikos stimulálás, 28-án volt a leszívás.Akkor "készült" J-M, a kismorzsánk, akit december 15-én kaptunk vissza.Valyon ha Őt kapom vissza augusztus 3-án, már akkor is velünk maradt volna?Atya ég, teljesen elérzékenyülök ha arra gondolok, röpke másfél hónap és a karomban tarthatom a mi kis kincsünket.
Lassan készülődök a holnapi pesti útra.Már rutinosan megy a holmik összerakása, semmi feleslegeset nem viszek magammal, de ebben az izzasztó melegben az ember csak rákényszerül hogy több váltóruhát tegyen be magának.Vidékről nem tudnak tiszta ruhával beszaladni a családtagok ha szükségem lenne rá.Tegnap megfőztem Mackócskának, a takarítás kész, még vasalni kéne.Este még szendvics készítés az útra.Na megyek bepakolni a táskába.

2011. július 15., péntek
észveszejtő...
...dolog történt ma velem pár órája.Hugom látogatott meg a kislányával.Együtt elmentünk a játszótérre ami a város központjában egy parkban található.Míg I. vigyázott A-ra a csúszdánál, én az árnyékban a padról figyeltem őket.Egyszer csak hatalmas reccsenés hallatszott, felnéztem, de nem láttam a nagy zöld lombokon kívül semmit.Tesóm kiabál hogy ugorj!Basszus a padra esett egy hatalmas nagy ág!Egy srác segített leszedni a padról, így kitudtam venni a táskámat.Az háborított fel hogy a nem messze lévő padon ülő tizenéves pár röhög.Biztos vicces voltam nagy pocakkal felugrani és elfutni a padtól.De, mi van ha egy kisgyerek ül a padon, az anyuka meg ugyanígy mint tesóm a másik gyereket csúszdáztatja.Elég messze van a padtól, esély sem lenne odafutnia segíteni.Ez is olyan vicces lett volna?????Miközben elhagytuk a játszóteret, elhaladtunk mellettük, annyira beszóltam volna, de ott volt a kislány, szerencsétlen így is megijedt, nem hiányzott volna még ez neki.De megérdemelték volna az biztos.
Egy saroknyira van a játszótértől a Tűzoltóság, így elmentünk jelenteni a helyzetet.Nem mennek ki, mert az ág el lett húzva a padról.Kérdeztem hogy nem kellene-e megvizsgálni a fa többi ágát is, de azt válaszolták, hogy majd felhívják a Városgondozást.Na, kíváncsi leszek mikor mennek majd ki megnézni!
Kissé felháborít ez is.Akkor is ezt érezném ha "csak" az utcán történik az eset, de ez egy játszótér a város központjában ahová nagyon sokan járnak, mert nagy előnye hogy teljesen árnyékos a hatalmas fák miatt, és itt az egyik szülő eltudja "bolondítani" a gyereket, amíg a másik pl. vásárol a piacon, postán van, gyógyszertártban stb- de ezzel is csak azt akarom szemléltetni hogy a központban van a hely.

2011. július 14., csütörtök
már csak...
50 nap van hátra a szülés kiírt időpontjáig :)
Tegnap 3/4 9-re értem az SZTK lelet kiadójához.Csak a csillagozott értékeket írom le:
vérkép:
összfehérje: 61,0 g/L ref.: 62,0-83,0
neutrofil: 7,91 Giga/L ref.:1,8-7,70
neutrifil: 74,7% ref.: 45,00-70,00
vizelet:
fajsúly: 1003 g/L ref.:1005-1035
fehérvérsejt: pozitív
FVS: 33 db/ltr ref.:0-6
cukorprofil:
reggeli előtti glükóz:4,7 mmol/L
reggeli uutáni glükóz: 8,2 mmol/L
ebéd előtti glükóz: 4,3 mmol/L
ebéd utáni glükóz:6,8 mmol/L
vacsora előtti glükóz:6,0 mmol/L
vacsora utáni glükóz:7,0 mmol/L
ezekkel az eredményekkel siettem át a dokimhoz a kórházba.Épp a műtőben volt így elég sokat kellett rá várnom.A véradóból is megkaptam a leleteket, ellenanyag negatív.
A dokim átküldött vissza az SZTK-ba, a terhes szakrendelésre, mondta hogy utánam jön.Itt adta oda a beutalót Pestre a II-es belklinikára a terhes diabetológiára, inzulin beállítás céljából.Az egészben csak az érdekel - már most- hogy mikor jöhetek haza.Fogalmam sincs mennyi cuccot vigyek, hány napra pakoljak.Itt ha szükségem van valamire, a családom nem tud csak úgy felutazni.A szurizás nem zavar, a lombik alatt sem okozott problémát.Még meg kell néznem hogy merre is van pontosan a kórház, időpontra megyünk, de azért jó lenne legalább egy órával hamarabb odaérni.
Jó sokára, fél 1-re értem haza.

2011. július 12., kedd
túl vagyok...
...a vérvételen.Tegnap már 7 előtt sorba álltam a labornál hogy hamar sorra kerüljek.Hajnalban hatalmas nagy zuhé volt, gondolkodtam is hogy érdemes-e elindulni, nehogy úgy járjak mint a múltkori cukorprofilkor hogy egész nap esőben mászkálok.Reggel kellemes hűvös volt, de azután... szakadt egész nap rólam a víz olyan meleg volt.Holnapra meglesznek az eredmények.A vérvételre kár szót pazarolni, a szokásos kínlódás.Ismét úgy nézek ki mint egy drogos, az ereim szétdurranva.
Ma védőnőnél voltam délelőtt.Szívhang rendben.SF:30- ennek még utánajárok hogy micsoda, de szerintem a méh magassága, haskörfogat:121- , ebből is látszik hogy nem vagyok egy kis darab.Most mért meg először mérőszalaggal, eddig ilyen nem volt.A súly gyarapodás, magyarul hízás mértéke még mindig nem fér a fejembe.Múltkor 3 kilót híztam, most csak fél kilót, tehát maradt a 8 kiló (a kórházban felfelé kerekítve mondtam az értéket).Aminek örülök is nagyon.Remélem ez nem azt jelenti hogy a következő alkalomkor +4 kilót mutat majd a mérleg.Pedig ebben a hónapban pont azt éreztem hogy sokat híztam, nem csodálkoztam volna egy brutál értéken.Nagyon sokat nőtt a hasam, és a baba is sokat gyarapodott az elmúlt hetekben.Na mindegy, örülök neki, de számomra ez akkor is furcsa.
Kaptam MRT-t, azaz Magzatmozgást Regisztráló Táblázatot.Ezt júl. 27- től kell majd vezetnem, minden nap 17 órától kell figyelnem hogy meglesz-e a 10 magzatmozgás.Ha 22.30- ig nem mozdul a magzat 10- et, akkor az a magzat méhen belüli veszélyeztetettségét jelentheti.Másnap kora reggel kell jelentkezni a kórházban.Ezt az adatlapot a szülést követően postázni kell a Megyei Kórház Szülészeti Osztályának.
Erről a magzatmozgás figyelésről elég sokat olvastam a Gyakorikérdések. hu-n, hogy mekkora hülyeség.Gondolom az elején véresen komolyan fogom venni a figyelgetést, de azért a tájékoztatóban elég szépen le van írva hogy miért is fontos a baba méhen belüli mozgása.

2011. július 10., vasárnap
vizesedem...
... ebben a nagy hőségben.Csütörtökön volt az első melegebb nap, de az még nem tett be ennyire.Amúgy sem bírtam sohasem a meleget, de ez most 32 hetesen már nagyon nehéz.Izzadok, szakad rólam a víz.Saját gyártmányú MBT cipőm van, esküszöm hogy a talpam is tiszta víz, a lábfejemre rá sem lehet ismerni.Még a lábformám megvan, de csak azért mert egyenletesen oszlik el a víz.A kezem zsibbad egy kicsit.Hétfőn úgy is megyek vérvételre, majd beszámolok erről valamelyik nővérnek.Azért próbálok sok-sok vizet inni, hátha segít.
Mérem a cukrom szorgalmasan tegnap óta.Reggeli előtt- után 1 órával, ugyan így az ebéd és vacsora.
Júl. 9. szombat:
R. előtt: 4,4
R. után: 7,7
E. e.: 4,1
E. u.: 5,2
V. e.: 4,5
V. u.: 7,2
Még csak 10 óra van, így csak a reggeli mérési adataim vannak meg, de hasonló a tegnapi naphoz.Nem tudom mi dobhatja meg ennyire a cukor értéket ( zsömle, felvágott, cikória tejeskávé bogyóval), mert pont reggel és este veszem be a Meforalt.
Nem baj, hétfőn de legkésőbb megtudom hogy ezek után mi a következő lépés, de van egy olyan érzésem hogy ebből kórház lesz és inzulin.

2011. július 7., csütörtök
sejtettem...
...hogy ez lesz.Meg kell ismételtetnem jövőhét elején a cukorprofil vizsgálatot a magas értékek miatt.Holnap kérek is beutalót hozzá, emellett lesz még egy vérkép és ellenanyag vizsgálat is.
Szívhang rendben volt, méhszáj: 3000.Létezik hogy vissza zárul?4 hete nyitva volt a külső méhszáj egy ujjnyira.Majd rákeresek a neten hogy is van ez.Van a kiskönyvemben egy számomra új ismeretlen érték, de nem tudom kibetűzni amit az asszisztens írt.Most rendesen felnyúlt a doki mit ne mondjak, de szerencsére nem fájt.
Ezen a héten elkezdtük a lakás kitakarítását.Egy agyrém.A szüleim kiborítanak.Próbálom visszafogni magam.Hihetetlen lakás átalakítási ötletei vannak.Kitalálták hogy a két szekrényt húzzuk szét, fúrjuk meg az oldalát. tiplit teszünk bele és deszkákkal szép kis polcot alakítunk ki a kettő között.De minek?Mit pakolok rá?Miért fúrnám ki a szekrényt és tenném ezzel tönkre?A könyvespolcról vegyünk ki egy deszkát, így oda majd az akvárium kerül.Az nem számít hogy a pára miatt tönkremehet a bútor.A könyveket meg hova rakom?Ja, majd a szétfúrt szekrény új polcaira.
Egyébként sokat segítenek tesómmal együtt, mert leportalanítunk, lemosunk mindent a lakásban.Csak hát a szoba átrendezéséhez adott ötletei....aaaaaaaaaahhhhhhhhhhhjjjjjjjjj!!!

2011. július 4., hétfő
cukorprofil...
...eredménye kész lett mára.Szerencsére nem volt akadály a Semmelweis nap hogy meglegyen az eredmény.Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy a kórházi dolgozók most örültek-e a mai napnak.Ennyi embert az SZTK-ban ritkán látni.Meg lehetett érezni hogy pénteken szünetelt a rendelés.Mi lesz akkor ha július 1-je hétköznapra esik?Biztos jólesett a kórházi dolgozóknak a 3 nap pihenő, de ma tuti bedolgozták a kimaradt időt a sok beteg miatt.
Eredmény:
Hemoglobin A1c: 5,2% referencia: 4,1-6,2
reggeli előtti glükóz:5,0 mmol/L
reggeli utáni glükóz:7,6 mmol/L
ebéd előtti glükóz:4,1 mmol/L
ebéd utáni glükóz:7,0 mmol/L
vacsora előtti glükóz:4,2 mmol/L
vacsora utáni glükóz:5,4 mmol/L
Kíváncsi vagyok mit szól a dokim ezekhez az értékekhez.A 7-es cukor már magasnak számít.Még szigorúbb diétára tippelek, a gyógyszert (meforal 500) nem hiszem hogy szeretné emelni.De csütörtök délután majd kiderül mi a helyzet.

2011. július 1., péntek
méhlepény érettsége
A harmadik harmadban vizsgálják már a méhlepény (latin nevén placenta) érettségét is, melyet egy számértékkel fejeznek ki.
Eszerint a méhlepény érettsége:
0: sima magzati felszín, homogén szerkezet
1: enyhén hullámos felszín, mészszemcsék közel a magzati felszínhez
2: szabdalt felszín, mészlerakódások az anyai felszín felé tolódnak
3: érett lepény, fészkes mészlerakódások

eseménydús...
... hét áll mögöttem.Hétfő-kedd vizsga.Jelentem vége a sulinak, sikeresen befejeztem eddigi tanulmányaimat:)
Végre teljesen átadhatom magam a babavárás örömeinek és valljuk be nehézségeinek.
Szerda 30. heti ultrahang vizsgálat:
Vérzéskimaradás:30+5
BPD: 77 mm -> 31W 1D
HC: 287 mm -> 31W 1D
TAD: 76 mm -> 29W 0D
AC:259 mm -> 30W 0D
FL: 57mm -> 29W 6D
Mérések alapján a magzat mérete 30 hét 1 nap átlagának felel meg.
Súlybecslés (Hadlock)
AC/BPD = 1699g
AC/BPD/FL = 1531g
AC/FL/HC = 1537g
AC/BPD/FL/HC = 1531g
Fejvégű fekvés.A magzat arca a kedvezőtlen fekvés miatt NEM VIZSGÁLHATÓ.Méhlepény a mellső falon tapad.A placenta érettségi foka: Granum I. Magzatvíz mennyisége átlagos. Az aorta abdominalison, valamint az a. umbilikálison norm. áramlási viszonyok.Myomagóc nem nőtt a 28. heti UH óta.
Csütörtök vér cukorprofil vizsgálat.A reggelt az SZTK laborban kezdtem, itt szépen le is tudták venni a reggeli előtti vért.Fel kellett mennem a szülészetre megbeszélni a többi vérvétel időpontját.Ott szépen megettem a kis szendvicsemet a tejeskávémmal, rá egy órára újabb vérvétel Meglepetésemre, megint szépen letudták venni a kellő mennyiséget.Egyre mentem vissza, vittem a kis ebédemet, párolt brokkolit, rakott tejszínes csirkével és krumplival.Ebéd előtt és utána egy órával szintén sikeresen levették a vért.Hatra mentem újból a szendviccsel és tejeskávéval a vérvételre.Eddig tartott ki a vénáim épsége.Könyökhajlat, kar, csukló, kézfej mindkét kézen.A nővér már totál kész volt tőlem, de én akkor borultam ki, amikor közölték készüljek fel arra hogy lehet nem lesznek meg az eredmények mert nem lesz labor holnap, július 1-én a Semmelweis nap alkalmából.Így sanszos az ismétlés.Azon tanakodtam hogy csak kell hogy legyen valamiféle labor, hiszen egy kórházban ha szükséges, csak vesznek ilyenkor is vért a betegektől.Mondták hogy telefonáljak be hogy mi a helyzet, de inkább hétfőn elsétálok és megérdeklődöm.Ismételtetni úgy sem most mennék, a két karom tiszta lila.Úgy nézek ki, mint egy jobbfajta drogos.A nővér utolsó két próbálkozásánál jól begörcsöltem, alig tudtam hazamenni, annyira nyilallt a hüvelyembe.Nem szokásom a pityergés, de nem bírtam ki sírás nélkül az utat.
Hétfőn háziorvoshoz megyek a gyógyszereimért és a táppénzes papírért, csütörtökön magándoki látogatás.
Új érzések a baba mozgásában.Már kétszer fordult az elő hogy amikor görcsöltem, totál lehetett érezni hogy lefelé nyomja magát.Mondanom sem kell jól beijedtem.Kiváncsi vagyok mit mond majd rá a doki.A védőnőnek is beszámolok róla, de már most tudom hogy nem fog semmit sem mondani:(

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)