Kicsit előbb vittem Jéemet ahogy a védőnő kérte, azt mondta hogy a 18. hós védőoltás előtt ugorjak be a gyerkőccel.
Súly: 12.900g, magasság: 84cm, fejkörfogat: 47cm, mellkas: 54cm.
Kérdezte hogy a D vitamint adom-e, persze a válaszom igen volt.Nem akartam hogy rosszindulatú pletykák terjengjenek Jéem dokijáról mert a múltkor nem írta fel a vigantol pótlást mert már nem kell szedni.A patikustól majd megkérdezem mit ajánl D vitamin pótlásra.
A védőnő kérdezte hogy hány darab kockát tud Jéem egymás tetejére rakni.Én 6-ot mondtam, ami igaz is, de nekünk olyan kockánk van amin "bütyök" van, tehát "rápattan", nem csúszik le.Vagy nehezebb a pattintás miatt?Fene tudja.Lemerem fogadni hogy egyetlen egy védőnő sem kérdezett ilyeneket a hasonló korú gyerekes ismerőseimtől.Néha olyanokat mondok nekik, csak csodálkoznak.
2013. február 27., szerda
2013. február 23., szombat
13. tejfog
tegnap előtt törte át Jéem ínyét a felső bal szemfog.Az alatta lévő van jobban bedagadva, kíváncsi vagyok ez jön-e ki hamarabb vagy a felső párja.Tegnap és tegnapelőtt is felsírt álmában, de hát ez már csak így megy fogzás idején.A rágókán kívül mindent megrág.
Egész jól iszik pohárból, egyre ritkábban szórakozik azzal hogy kiköpi a vizet.
Új heppje van a drágámnak.Megtalálta uncsitesója egykori piros gumicsizmáját, jobban mondva csak az egyik felét.Rá kell adni és ebben flangál egész nap- bicegve.Ma előkotortam a másikat is, ebben ment a kis csizmáskandúr a nagymamához, madarakat etetni a kertbe.
Napról napra többet beszél.Az a fantasztikus benne hogy ezt totál tisztán érthetően teszi.
Egyre többet segít.Most kezdi leutánozni amit csinálok.Főzés, teregetés, beágyazás, stb. Kivéve a rendrakás.Ki érti ezt?

2013. február 14., csütörtök
furcsa dolgok...
...történnek a házunk táján.Múlt hét csütörtökön becsöngetett egy nő a lányával, hogy tudom-e hogy mikor van itthon a 37-es lakás lakója.Ugyanis a nagymama erre a címre küldte a kislányának születésnapjára a levelet és pénz is volt benne.Azért ez több kérdést is felvet.Miért levélben küld pénzt?Miért nem ajánlott levelet küld?Miért erre a címre?Mi februárban költöztünk ide egy éve és ők már itt laktak akkor is.Kamu gyanús ez nekem.
A barátnőmmel E-val eljárok sétálni- miután elaltattam Jéemet-mozgás gyanánt.Múlt héten lefele menet az elsőn találkozok egy fiatal férfival aki a recepciót kereste.Igen, a ház valóban szálló volt úgy 15 éve... Az emeleten recepció?, semmi felirat a házon hogy hotel, a földszinti folyosón a nevekkel ellátott postaládák- ugyan már kérem.
Tegnap délután ismét becsöngettek,egy nő volt az. Kovácsékat keresték.Az a szép hogy nemhogy az emeletünkön, de az egész házban nincs Kovács, még ha igencsak gyakori vezeték név is.A házban minden lakónak kint van a neve a postaládán, és nem csak a családfőé, hanem minden egyes családtagé.Itt bizony Kovács az nincs.Ha az illető hölgy ismerőse lett volna akkor csak tudná a címet, vagy felhívja hogy komám édes merre vagy?Az jutott eszembe ha esetleg nem nyitok ajtót, akkor elviszi a babakocsit az ajtó elől, ami most azért volt kint hogy megszáradjon mert elázott az esőben.
Tegnap esti séta alkalmával egy középkorú bajszos férfival akadtam össze a bejáratnál.Érdeklődni jött afelől hogy hogyan lehet itt lakást bérelni (bérházban lakunk).Mielőtt felvilágosítottam volna, látványosan becsaptam a kapu ajtót.Nem kell neki tudnia hogy egy mozdulatra kinyílik, amióta a c. kategóriások szétbuherálták a zárat.Értem én hogy valaki megkérdezi hogyan működik ez az egész bérbeadósdi, de könyörgöm este fél kilenckor?!És itt?!A háznál?!Takarodó az önkormányzathoz!!!Az ember nem is gondolná hány feltételnek kell megfelelni, mennyi igazolást kell bemutatni, hogy az ember rohadt drágán lakjon egy lepukkant házban, ráadásul márciustól szigorodik a mindig megújítandó szerződés, de ez más tészta.Kíváncsi leszek mi lesz ennek a vége, lesz-e valami betörés.
Azt hiszem egy kissé paranojjás lettem az eltűnt labda óta...
Nem akarom elkiabálni, de Jéem tegnap és tegnapelőtt végigaludta az éjszakát a saját ágyában.Egyszer kellett megitatni vízzel és aludt tovább.Túl szép hogy igaz legyen:)

2013. február 11., hétfő
11-12. tejfog + betegség + NEM és féltékenység
Csak véletlenül vettem észre hogy már félig áttörték Jéem ínyét a jobb-bal oldali felső rágófogak.Úgyhogy ez kb. 1 hetes történet lehet.Annyira a metszőfogakra koncentráltam, teljesen olyan mintha azok akarnának kibújásra készülődni.
Mi sem maradunk ki a jóból.Jéemnek megint a torka piros, szerencsére nem tüszős-mondja a doki ma reggel.Rutinosként a hétvégén pont azokkal a gyógyszereket adtam neki amiket felírt, illetve bővült a repertoár a ceclor személyében.
Adagolás:
3 napig: Cataflam 2*13 csepp
5 napig: Ceclor 2*6,5ml
A készítmények hatóanyaga az úgynevezett cefalosporin antibiotikum.
Elsősorban az alsó- és felső légutak, a húgyutak- és a bőr különböző baktériumok által okozott fertőzésének kezelésére szolgál.
Rhinatiol rózsaszín reggel-délután 5ml
Sinecod este-éjjel ha szükséges 15-18 csepp
Már igencsk fogyóban a vigantol, gondoltam íratok föl.Nagy meglepetésemre nem kell már Jéemnek szednie.Még vissza is kérdeztem hogy nem kell a gyerekek 3 éves koráig használni a szert?Válasz:ki mondta?!
Jéemnek most minden NEM.Nem megy, nem tudom, nem-nem-nem.Először tök ideg lettem hogy nyávog, de rá kellett jönnöm hogy csak nem tudja kifejezni -és van hogy még saját maga sem tudja mit akar.A nem sokszor az igent jelent.
Átjött játszani a kis haverja.Na az a hiszti amit egész idő alatt művelt a gyerek.Ami kellett a barátnak, neki is azonnal...óóóó anyám.Osztozkodni is meg kell tanulni, majd kinövi ezt is-idővel.
2013. február 4., hétfő
A. barátnőmnek szívből
"Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak,
a véráram megpördül, és a magzat
aki eddig az anya szívével élt,
most önálló szívet kap, saját maszek létcentrumot,
amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát.
Az új lény, mint egy kis autó,
leszalad a teremtés futószalagjáról.
Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel,
felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel-
a misztérium megtörtént.
Élet született."
Isten hozott Zizi baba, már nagyon vártunk rád!Bizony-bizony ma délben megszületett Zizi a 36+3. napra, a kis hölgy 2650g és 55cm (ha jól jegyeztem meg nagy izgalmamban a paramétereket)Írnék-írnék, de nem bírok, mindig könnyeket csak a szemembe ha rátok gondolok :) Óriásölelés innen a távolból is!
2013. február 1., péntek
torony...
...építés, ez az újdonság Jéem játékában.Eddig akárhányszor egymásra raktam a kockákat azt szó nélkül lesöpörte.Már 2 napja szépen teszi egymás tetejére a különböző színű darabokat.
Beszéde is sokat fejlődött, sokszor gondolom számára fontosabb szavakat tisztán, érthetően kimondja, elismétli.Tegnap szép napsütéses nap volt, ki is használtuk.Elmentünk az unokatesóval játszóterezni.Jéem útközben meg is jegyezte:- fúj a szél.Őrületes egy kiskrapek!A ma esti elalvásnál a kisegérkéjéhez beszélt, kiseee, kiseee puszi, és megpuszilta.:)
Kismotor.Már megy az irányítás, tud jobbra-balra navigálni.Tempó csigalassú.
Alvás.Jajj... hol jobb- na ilyenkor szuperanyunak képzelem magam, jön az öndicséret, hát meg van a megoldás jippiiii, kell folytatnom?, hol rosszabb.
Fog.Beindult a szemfog.A jobb alsónak láttam a körvonalát az ínyen.Nagy nyálzás, eléggé viszkethet neki, de nem tudom melyik, mert hol egyik, hol másik oldalon van bent a keze a szájában könyékig.Mindent megrág.
Hőemelkedése volt ma.Hát, én a fogzásra fogom mééég.Nincs takony, köhögés, könnyezés.Majd figyelek rá.
Utál öltözködni, kész tortúra amíg végzünk.Csak állva tudom pelenkázni mert nem hajlandó hozzá lefeküdni.A játékkal való elterelés bejött egy darabig.Már egész jól megy a művelet.
Azt hiszem váltani kell 5-ös pelenkára.Már többször előfordult hogy kifolyt a pisi a derekánál.Meg tényleg kicsinek tűnik, hamar megtelik a pelenka.A súlyhatár még engedné ami a pelenkára van írva, de Jéem elég széles gyerek.Majd ha jön a gyed veszek egy 5-öset.
Holnap már 17 hónapos.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)