Annyira fellelkesített az első alkalom, hogy bérletet vettem.Ohhh na most jött ám a visítás!A vizet továbbra is élvezi, csak hát egyedül szeretne úszkálni a vízben Jéem, és véletlenül sem azt csinálni amilyen feladatot kellene.
Érdekes dolog ez.Nagy az életkori szórás,igaz 3 hónapostól 3 éves korig lehet a gyerkőcöket vinni.Jéem a maga 2 évével a leg idősebb, 1 éves lesz a tőle egyel fiatalabb, a többiek csecsemők.Konkrétan megfogod és azt csinálsz a gyerekkel amit akarsz.Csiribiris tapasztalat.Amíg Jéem nem tudott biztosan egyedül járni, minden feladatot meg lehetett vele " csináltatni".És ezt láttam a többieknél is.Ez a foglalkozás is 3 éves korig van, de 2 év után nem nagyon viszik- és nem a bölcsibe adás miatt.
Szorgalmasan gyakoroltuk itthon a merülést.Mai alkalommal Jéem víz alá merült, de még úszás nélkül.:)
Apának tűrhető lett a vérképe, pénteken kontroll.Injekciót egyenlőre nem kell többet adni.( vörösvérsejt termelődését segíti elő)
2013. november 25., hétfő
2013. november 19., kedd
Első babaúszás
Tegnap elvittem Jéemet babaúszásra.3-4 alkalomra gondoltam hogy kiderüljön tetszik- e neki egyáltalán, hiszen az is előfordulhat hogy be sem akar menni a vízbe, vagy az óra közepén unja meg a dolgot.Ha pedig tetszik neki, akkor továbbra is járunk.
Jól bemutatkoztam az első alkalommal, ugyanis otthon maradt az úszópelenka.Kértem az anyukáktól, de egyik sem adott.Szerencsémre a foglalkozást vezetőnél minig van, több méretben is.
5 perces mondókázós bemelegítés után zuhanyzás, majd a gyerekek máris csúzdázhatnak a medencébe anya karjai közé.Karúszót mindenkinek biztosítanak, nem kell vinni.A gyerekeket föl- le, illetve oldalra kellett döntögetni.
A medencébe szórtak rengeteg színes labdát, mindenféle méretben, különböző műanyag figurákat.Ezekért kellett odaúszni.Hát nem hittem volna hogy egy nekem nyakig érő vízben, amiben csak szökkenve tudok közlekedni, szabadon hagyom a gyerekem.
Következő feladat : a medencében körbe kergetni a labdákat, csak sz álla alatt fogva Jéemet.Lábkalimpálás hason, majd háton rugdosni a lasztikat.Hason a karokat irányítva mellúszás tempózással karikákat rajzolunk a vízbe.
A medence szélén ülve bekehuppanás a vízbe, " átúszni" a medencét a tamult kéz és lábtempóval, karúszó nélkül, csak az álla alatt megtartva Jéemet.
Finálé a medence széléről ülve belehuppanás a víz alá és víz alatt úszás.Ezt le is kamerázzák vízálló fényképezőgéppel.( az órán többször is fotóz az edző).Jéemnek ezt még nem kellett csinálnia, csak jelszóra: 1-2-3 merülééés csobbannia, közben a fejét locsolták vízzel.Ennek gyakorlása házi feladat.
A gyerekek egy óra hosszat töltenek a vízben.Óra végén zuhanyzás és közös szaunázás.
Azt kell hogy mondjam, fantasztikus volt.Hihetetlen mennyire élvezte Jéem:)A többiek kérdezték is hogy mi már jártunk- e korábban.
Jéem most alszik- álombeszédel: thomas volt az?- ezt ismételte háromszor egymás után.Micsoda vonatos álma lehet:)
A foglalkozásban ami nagyon megfogott az az úszómester gyerekcentrikussága, pedagógiai érzéke.Néha ez a döntőbb, fontosabb annál hogy a gyerek járjon egy akármilyen foglalkozásra.Ugyan ilyen személyiség a csiri- biri tornát tartó Kriszti is.
Álombeszéd: megesszük? Micsoda álom, utazunk és eszünk is:)
Remélem Jéem életében sok ilyen szivét- lelkét beleadó pedagógus lesz!
Tegnap volt E. barátnőm dokinál.Vérvétele volt, hogyan állnak a hormonok a stimu alatt.Délben ultrahang- lett volna, de a doki csak annyit közölt vele hogy nem mozdult meg semmi.Tovább szúrja magát, de az orvos mondta neki hogy ebből nem lesz semmi.:(
Értetlenül állok ez előtt, mert aki műtötte doki, az is látott érő tüszőket uh- on.Ráadásul ebben az intézményben olyan vv is van, amit peteéréskor néznek, és neki csíkos lett a teszt.NEM ÉRTEM
Mikor ezt írom már csütörtök van.Szomorú hírek.Hiába emelte meg a doki 5-5 ampullára az adagot, nem indult el semmi.Leállították a stimut.E. azt mondja hogy a leállítás utáni este kezdte érezni a petefészkeit, addig semmi.Azóta is fák neki.Nem lehet hogy csak beindult valami, mégha kicsit később is?Ajámlottam neki hogy hívja fel a dokit vagy itt nézesse meg uh- on.A doki még annyit mondott hogy januárba próbálják meg újra.
Péntek este van amikor ezt írom.Apa vérvétele nem lett túl jó, úgyhogy megint injekciót kap.Most nem jön ki a háziorvos, így én adom be neki.Hétfőn kontroll vv.
P. is túl volt ma a 2. kemóján.A petct eredménye csak a jövőhéten lesz meg.Spermát nem tetetett el, ami szerintem rossz döntés volt.

2013. november 15., péntek
ebből minden kiderül
Ma van a nagy nap!E. barátnőmnél indul a lombik.Az FSH még mindig magas, 16.Mondott más értékeket is ami szintén rossz.A doki nem kecsegteti semmivel.Gyakorlatilag az egész azért van- a doki szavaival élve, hogy idősebb korában ne mondhassa hogy meg sem próbálta.
Hiszem hogy csodák vannak, 1 petesejt is elég a sikerhez!!!Ó Istenem add meg hogy sikerüljön!
(Reggel és este 4-4 ampulla Fostimon.
Ma Jéemmel bent voltunk a nagytemplombam, dobtunk a perselybe pénzt, megköszönni hogy ő van nekünk.Nem tudtam hogy ma E. dokinál van és kezdhet, úgyhogy az összeg felét az ő sikerüknek ajánlom.
Ma este én szurizok, akkora tüszőket csinálok mint a ház:P
Apa ma volt vérvételen, hazaengedték, úgyhogy nem lehet baj.( a vv- re mindig összekészített kórházi csomaggal kell menni, mert ha rossz az eredmény, akkor bent tartják)
Jéem tegnap előtt kérdezte először azt hogy MIÉRT?Hát ledöbbentem, de annyira hogy meg nem tudnám mondani hogy mire vonatkozott a kérdése.
Este 10 múlt.Végül is nem volt rám szükség a szurinál.E. talált a neten beadós videót hozzá.Olyan rossz hallani a hangján a hitetlenséget.Mindtam is neki hogy ez annyira bántja a fülemet higy ilyeneket mond.
T. BMC-s Sz. dokis barátnőmről rég tettem említést.Ma váltottam vele pár mondatot a facebookon.Gyanús volt nekem, mert a lombikos csoportban többször láttam a délelőtti lájkjait.Arra gondoltam most kezdhetik a sok inszem utáni első lombikot, otthon van, nem dolgozik, unaloműző fb- ozik.Hát kérem, már vasárnap lesz 8 hetes terhes:)Még 2 fagyibaba is van:)
Hát ha valaki, akkor T.nagyon megérdemli hogy anyuka legyen, nagyon szép lélek.

2013. november 8., péntek
félidő
Úgy rohan az idő hogy csak kapkodom a fejem.Húgom már 20 hetes terhes, őrület.Kisunokám is a jövő hónapban, ( vagy előbb?)érkezik.N. most 37 hetes.Jéem nagybácsi lesz.:)
Már vasárnap van.Apa tegnap hazajöhetett a kórházból a 3 napos kemó után.Ehet újra tejtermékeket, nyers gyümölcsöt és zöldséget.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)