Jéemnek már jó egy hete elég véres a szeme.A gyerekorvos kamilláztatást javasolt, ha nem javul, szemészet.
Ez ma meg is történt.Próbáltam Jéemet felkészíteni mi vár rá, kevés sikerrel.
Ölemben ült, rajta a félig kitakart szemüveg, amit kétszer is sikerült félrelöknie annak ellenére hogy lefogtam a karját.Látásvizsgálat, kis ábrákkal (olló, fenyőfa- jéem szerint karácsonyfa, macska, cipő-jéem szerint gumicsizma:) , ház, autó ilyesmik)
Második vizsgálat a sötétszobában belenézni a nem tudom milyen nevű műszerbe.Én lefogom, asszisztens a fejét szorítja, jéem sír, egész testében remeg.Nagyon félt szegénykém.:(
TobraDex szemcsepp napi 5- ször.
2014. május 29., csütörtök
2014. május 27., kedd
hagyatéki tárgyalás
Az ember már épp felejtene, erre 5 hónapra rá jön a közjegyzőtől levél, apum hagyatéki tárgyalásáról.
3/4 órán keresztül vagy 100- szor meghallgathattuk ugyanazt a hat mondatot.Nevünk, címünk, adószámunk, 1/9- ed részben örököltük nagypapám halott feleségének 1 szobás lakását.Húgom lemond az örökségről, bátyám és én nem, anyum a haszonélvező, nem fellebbezünk.Ennyi.
Fizettünk ezért 16.700Ft- ot.A húgom kivételével a Földhivatalba is fizetnünk kell fejenként 6.600Ft- ot.Fasza.Lehet hogy Y. járt a legjobban?Évek óta eladó a lakás, 3,5millióért sem kell senkinek.Apum és a húga fizették- fizetik a közös költséget, az öregasszony 3 szlovák rokona aki szintén örökös, semmit, csak a markát tartaná. Jelenleg ki van adva, így a lakás költségeit ő fizeti-hála.

2014. május 12., hétfő
20. tejfog
Már nagyon látszik az íny alatt, szerintem estére át is töri egy ponton, de pár nap és tuti kibújik a jobb alsó rágó, azaz a 20. tejfog is.
05.27. van, este 23.39. még nem bújt ki Jéem foga:/
Másnap este van.Igeeeeen kint vaaaaaan:)

egyedül...
...ez az új mánia, ez az új szóhasználat- végre.:)Kezd egyedül öltözni Jéem.Egyenlőre a papucs, cipő és a kabát gyakorlása megy.( jéem barátnője
H. másfél éves korától totál egyedül öltözködik- szandált már egy évesen simán felvette, nadrág, kardigán, kabát, és soha sem veszi fel fordítva, tudja melyik az eleje)
Nagyon vártam már hogy a kis lustám el kezdjen öltözködni egyedül.Attól féltem hogy óvoda előtt augusztus végén kerül erre sor, aztán majd szarakodhatunk az otthonról való elindulással és elkésünk az oviból.
Most még van idő mindenre, legfeljebb 10 perccel hamarabb kezdünk el készülődni ha időre megyünk valahová.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)