...vérvétel.Késtek a csajok- mármint azok akik leveszik a vért.Most is azt tapasztalom, hogy nem veszik előre a kismamákat.Ez alól kivétel a terheléses cukor.Csodálkozott az asszisztens hogy nekem már a 16. héten le kell venni, épp hogy azt nem mondta, hogy én X-eltem be.Mondta hogy akiknek cukor problémájuk van, annak a napi hatszori étkezés előtt és után mérik meg a cukrot, őket nem terhelik.Mondtam, hogy ez is lesz a kórházban.Lassan indulok a 2. vérvételre, 9.30-ra.
Kész vagyok.Ez szó szerint értendő.Ilyen még nem fordult elő velem, hihetetlen mázlim volt.Ahogy beléptem az ajtón, rosszul lettem, alig bírtam levenni a cipőmet, gyorsan be a szobába, dőlés az ágyra.Először kezdtem jobban lenni, aztán fordult a kocka.Ennem kell.Remegett a kezem, alig tudtam szendvicset készíteni.Most hogy ettem, már jól vagyok.Nem először voltam terheléses vizsgálaton, eddig sosem volt baj.Ráadásul még éhséget sem éreztem, hogy esetleg vigyek magammal valami rágcsát, vérvétel utánra.Szerencse hogy itthon lettem rosszul és nem az utcán.Pedig annyira szépen süt a nap, hazafelé a hosszabb úton jöttem, és egy parkon kell keresztül menni.Többen is ültek a padokon, én is kacérkodtam vele, hogy leülök sütkérezni egy kicsit.Még jó hogy nem tettem.Legközelebb kísérővel megyek és viszek magammal szendvicset ha kell ha nem.Víz volt nálam, de úgy látszik az nem elég, ide szénhidrát kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése