bugri kisördög van a pocakomban.Tegnap nagyon rázendített.Most éreztem először ennyire intenzíven a mozgását, szinte már kellemetlen volt.De addig ez teljesen rendben van, hol vagyunk még attól amikor már majd leveri a fél vesémet:)
Édesség : továbbra is hadilábon állok vele.A vizsgára ezt lehet bevinni és én élek a lehetőséggel.Érzem a jövőheti doki látogatáskor le leszek tolva.Nem is beszélve arról hogy az azutáni héten megint védőnői mázsálás lesz.A végén még kiakad a mérleg.Már csak egy írásbelim van hátra, június végén a szóbeli.Remélem a nyugis, felkészülős időszakban jobban tudom majd magam kontrollálni.Legalábbis törekedni fogok rá.Azért most belegondoltam abba, hogy ha ezt a fiam elolvassa majd 10-20 év múlva, mit fog gondolni.Valyon anyukám mindent megtett azért hogy én egészséges legyek? Rossz érzés...
Viszont történt egy jó dolog is tegnap.A boltban megkérdezte a pénztáros hölgy hogy babát várok-e?Azt mondta hogy eddig nem lehetett látni, most meg már ez gynusan kerek egy pocak.Annyira örültem neki, végre egy idegen is látja.Azóta is jó rám 2 nadrágom.Egyre jobban nem bánom hogy ruhákra eddig nem kellett költenem, sőt így még a kismama farmert sem kellett volna még megvenni.De nyárra mindenképpen szükségem lesz egy jóképű halásznadrágra, szeretek abban lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése