2012. november 13., kedd

az új ágy

Jéem köztünk alszik már egy jó ideje.Nekem pihentetőbb mert este van hogy vízivás után még szopizna, ez 2-3 alkalommal is előfordul egy éjszaka.Viszont kényelmetlen is mert kicsi az ágy, a gyerek van hogy a fejünk fölött van keresztben, volt hogy a lábunknál és kaptam már veselerúgást is.
Ötlet: a kiságy oldalát szedjük le, tegyük a miénk mellé úgy aludjon.Hát, mint kiderült ez ennél a típusnál nem kivitelezhető.
Már másnap van.Tegnap nem volt idő befejezni.
No, a lényeg.Tesómék 6 éves kislányának vettek egy új ágyat, így mi megkaphattuk Jéem számára a gyerekágyat.Éppen a délutáni alvásban volt amikor jött az ágy, így nem tudhatta miben mesterkedünk.Először fel sem tűnt neki a változás, vicces volt amikor mondtuk neki hogy nézze meg.Nagyon tetszett akkor neki- mondom AKKOR, totál odavolt hogy fel tud mászni, le tud jönni, ott vannak a macik (nagy-középső-picimaci), az oroszlán, a kutya és a fóka.
Az első este tök jól bírta, kétszer kelt fel, melléfekvés-szoptatás-elalvás.Tudod mi a fura?Az hogy majd megszakadt a szívem.Olyan nagyfiúsnak tűnt hogy külön van.Mi lesz velem ha oviba megy, pedig az ágy csak a szoba másik végében van?Háhháááá, de tegnap na előjött Jéem igazi arca ami miatt a kiságyból közénk került.Volt visítás ezerrel.Mi gonosz, kemény szülők kitartottunk amellett hogy ott maradsz te büdös kölök a kiságyban.Olyan lelkiismeret furdalásom volt reggel.Tovább is aludt mint szokott annyira kimerült az éjjel.Mivel később kelt nem volt fáradt a szokásos időben, elmaradt a 11 órai alvás.Estére persze hulla, be is aludt vacsi közben.Ruhástól beraktam az ágyába, na arra kipattant a szeme és a hangja.Melléfekvés-szoptatás-alvás.Egyenlőre jól bírja.Majd még pelenkát kell cserélnem rajta, de ez simán megy ha alszik is.Én is fáradt voltam egész nap az esti nemalvástól.Na és még mitől?Nem, nem maratoni szextől, hanem mert a fülem ismét radarrá változott és fülelem a gyereket mikor kell mennem hozzá az éjjel.Egyszer még sikerült is egy kicsit beszunyálnom mellette.Hát mitagadás sokkal praktikusabb az együtt alvás:/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése