Már régóta van itthon bili, hagy szokja a látványt.Olyan mint egy kis szék és felhajthatós mint egy wc.1000Ft körül volt.Régebben bepróbálkoztam hogy ráültetem mit szól hozzá, de egyáltalán nem akarta még azt sem.Így hát hagytam, nem erőltettem a dolgot.Nálunk a bili helye a fürdőszobában a felnőtt wc mellett van, akárhányszor a dolgom végzem, kommentálom hogy ez a felnőtt wc, az a kicsi a gyerek wc, abba kell majd kakilni-pisilni.
Az esti fürdés után, nem engedte a pelenkázást, jött a szokásos hiszti.Közben hajtogatja pisi, pisi.Mondtam neki, azért adom a pelenkát, abba pisilhet.Nagy nehezen ráadtam, de tovább parádézott Jéem.Hát levettem róla a pelust.Megfogta a kezem, bevezetett a fürdőszobába, hátatfordított a bilinek hogy ráülne.Segítek?-kérdezte.Megfogtam a kezét, rácsücsült a bilibe és lám belepisilt.Aztán gyakorolta a leülést és felállást, ivott a bilin ülve, majd ismét pisilés.Az egész műveletben az az egy bibi, hogy nem tetszik neki ha fel van hajtva az ülőke, így a tetőre pisil.De nem volt gond mert a bilin elől van egy nyílás a tetőn, és Jéem súlya alatt egy kicsit be is hajlott, így a tartályba belecsurgott a pisi.Még egy dolgot kell megoldanom, hogy ne csúszkáljon a bili, le kell fixálni valahogy.Majd kipróbálom úgy hogy fürdőszobai szőnyeget teszek alá.
Őrület nem?Olyan büszke vagyok rá!!!!!!!!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése