2013. december 24., kedd

furcsa egy karácsony

Tegnap, 23.-án volt 3 éve a BMC-ben az eredményhirdetés.Mivel karácsony előtti napon volt, így próbáltunk úgy tenni- venni mintha nem is jönnének az ünnepek, fájdalmasabb lett volna a csalódás.
Tegnapi 23.-a pedig apum halála és temetési miséje miatt más érzelmileg ez a karácsony.
Nagyon szép volt a búcsúztató Kázmér atya vezetésével.Megtelt a templom apum barátaival, egykori kollégáival, ismerőseivel és persze családtagjaival.

A templomban előttünk a gyönyörűen feldíszített hatalmas karácsonyfa ( tobozzal, almával, dióval, csipke gömbökkel, csipke csillagokkal, csipke harangokkal)A másik oldalon 3 fenyő, rajtuk hosszú aranyszínű angyalhaj, amit lengetett az utcáról befúvó szellő, elötte kis betlehem.Végig fenyő és mézeskalács illatot lehetett érezni.Középen meg apum fényképe és urnája.Annyira szürreális volt az egész.

Hihetetlen megkönnyebbülést érzek.Még furcsáltam is a közeli családtagok (évek óta nem találkoztak) megtört, síró arcát.Úgy gondolom hogy apának már jobb így,  már nem szenved.Ezt hallotta egy rokon is, látszott rajta a megrökönyödés.
Végtelenül sajnálom hogy nem érhette meg Vince születését, de ha ezt ágyhoz kötözve, oxigén palackozva, pelenkázva éri meg,...azt nem hiszem hogy így szerette volna.Úgy érzem hogy vége ennek a betegséggel járó lelki rehernek amit a családra rótt.Megbékélt és fentről vigyáz ránk.

Jéem nagyon szerette.Amikor játszott a játéktelefonján őt hívta vagy Délibábot.Nem tudom hogy Jéem mit és mennyit fog föl, de apa halála óta ki sem mondta hogy papa.Nem emlegeti egyáltalán, pedig állandóan csacsogott hogy a papával megyek a kertbe.
Érzem hogy rajtam igazából csak később jön ki a gyász.

Most este díszítettük fel a fát, miután Jéem elaludt, kíváncsi leszek hogy ma 24.-én reggel milyen reakciója lesz ha meglátja.
Díszítés közben is eszembe jutott, hogy basszus pár órával ezelőtt még halotti toron voltam, most meg rakom fel a fára a díszeket.

26.- a van, csütörtök, fél óra és péntek.Jéem, nyűgösen ébredt kedden, de amikor megpillantotta a fát, teljesen elámult.Figyelte egy darabig, majd azt mondta mosolyogva, hogy csillog.Mackócska közben matatott a konnektornál, és amikor kigyulladtak a fények, volt ott ám szájtátás:)
Azt kell hogy mondjam, nagyon jól teltek el az ünnepek, nem is hittem volna.Tesóméknál a közös ebéd, a gyerekek ajándék bontogatása, másnap Mackócska családjánál az összejövetel.Most a 10. ott töltött karácsonyon éreztem magam először családtagnak ( nem apa miatt, csak anyós tudta).Azt tudtam hogy M. legkissebb huga ad Jéemnek ajándékot, de hogy dokiéktól pénzt, idősebb hugától lego duplot, totál meglepetés volt- el is sírtam magam, a fiától 2 autót.Ledöbbentem, mert mi eddig nem kaptunk senkitől semmit,mi sem vittünk, csak a vendéglátónak, de nekik sem minden évben, csak akkor amikor volt rá keret.Idén totál üreskézzel mentünk, ciki, nem ciki, de ez van.Törhetem a fejem hogy jövőre mit csináljak, csak illik viszonozni a kedves gesztust.
Az a vicc hogy ez az egyik legszomorúbb és legszegényebb karácsonyunk, de Jéem rengeteg ajándékot kapott így a váratlan meglepetésekkel együtt.Pl. unokatesóm, évek óta nem találkoztunk, semmit nem kapott eddig Jéem, nem is értem milyen indíttatásból, de adott Jéemnek ajándékot.2 könyvet és dominót.
Ma végre láthattam a kisunokámat, elmentünk hozzájuk.Nagyon kis cukiiiii:)Sajnos ő is nagyon hasfájós mint annak idején Jéem, sokat sír és alig bír miatta aludni.Még nincs egy hónapos és több szer kipróbálásán vannak túl sikertelenül.Kitartás, már csak 2 hónap és vége.Persze a pelenkát itthon felejtettük, nagyon félek, hogy mire odakerül már nem is lesz jó.Ahhh csak be kellett volna vinni a kórházba:/

Idén egy csoda karácsonyunk volt.Öröm volt nézni Jéemet, kis boldog:)

(Eszembe jutott, nem csipke volt a dísz a templomi fán, hanem kikeményített horgolt díszek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése