...már nincs, pecsételés van.Valószínűleg a bevérzés miatt.Tegnap megint szar kedvem volt, de hát az embernek tartania kell magát.Délelőtt meló, délután suli- 7-re megyek, 7-kor végzek.Már csak két vizsga van hátra.
Ma valamivel jobb volt a hangulatom, de nagyon távol áll a nyári lombik várástól.Még a főnökasszonyom is megjegyezte hogy most teljesen más vagyok mint akkor.Kár hogy nem a kezdetektől írom a blogot, érdekes lehetne a kettőt összehasonlítani.Olvastam a szokásos fórumot is, abban egy lány újságolta el, hogy ma kezdhetik a 2. lombikot, de ma kissebb az izgulás.Bővebben nem írt az érzéseiről, de legalább tudom hogy van valaki aki egy kicsit hasonlóan érez mint én.
Komolyan mondom, az első lombiknál a szurizás szinte rituálé volt, a nap megkoronázása.Nagyon vártuk az este 8 órát, mindig mondtuk: "és most szépen nőnek majd a tüszők", azután óriási ölelkezés.Most meg?Este 8, én meg pikk- pakk felszívom a fecskendőbe a Merionalt, beadom és kész.Semmi.Mintha egész életembe ezt kellett volna csinálnom, amit most is csinálok, ééééés mindig is ezt fogom csinálni... minden este 8-kor.
A fórumra visszatérve, minden nap megnézem, és valóban nagyon sok erőt ad annak ellenére hogy én csak olvasó vagyok.Viszont a legbelső érzéseikről, vívódásaikról nem beszélnek, vagy ha igen azt akkor nagyon szűkszavúan teszik.Nekem ez nagyon hiányzik, pedig szerintem pont ez lenne a lényege az egésznek.Bár az is lehet hogy ezt privát levélben teszik egymásnak.
2010. november 30., kedd
2010. november 28., vasárnap
még egy...
... félóra hossza van hátra az első szuriig.Most nyugodt vagyok.Ritka pillanat mi?Az este 8 órát fogjuk most is tartani a merional beadására.A munkahelyemen és a suliban is 7-kor végzek, így 8-kor már nyugodtan be tudom adni magamnak.
Ma Mackócska beszélt a félelmeiről hogy mi lesz ha nem sikerül.Azt mondta hogy az előzőnél is úgy beleélte magát hogy apa lesz.Már most is úgy érzi hogy sikerül, de ha mégsem akkor nem tudja hogyan fogja magát túltenni rajta.Jó hogy tudunk egymással beszélni, nyíltan elmondani az érzéseinket, egymást bátorítani és támogatni.Hallom hogy vannak olyan párok akiknek a kapcsolatát tönkretette a lombik.Azt mondhatom hogy minket jobban összekovácsolt.Ez csak még jobban megerősített abban, hogy Ő az igazi az életemben- még ha ez egy kicsit nyálasan is hangzik is.
Ma gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.Kívánok valami szépet!

2010. november 27., szombat
tegnap...
...este eltört a mécses.Rám jött a bőgés.Azt hiszem félek.Félek az újabb kudarctól, attól hogy mi lesz ha nem sikerül.Természetesen nem adjuk fel, folytatni fogjuk tovább.De nagyon nehéz lelkileg.
Aztán Mackócska átölelt és megnyugtatott hogy minden rendben lesz.
Normális dolog ez egyáltalán?Mármint amit érzek.Miért nem vagyok olyan optimista mint nyáron?
Még 2 hétig tartanak a vizsgáim, talán azután nyugodtabb leszek- idegileg.

2010. november 26., péntek
jó hírek
Ma rengetegen voltak a meddőségi centrumban, nagyon sokára kerültem sorra.Most egy kicsit fájt is az ultrahang vizsgálat, a doki elnézést is kért miatta.Be van vérezve a méhem- hogy ez a menstruációra utal-e vagy mást jelent azt nem tudom.Mind két petefészkem tele van apró cisztákkal.Na, gondoltam ebből már nem lesz semmi.Megláttam az asztalon a receptet, persze, biztos a szokásos cisztaűző tabletta.Aztán látom hogy a doki a már ismerős kezelőlapot tölti ki.Majdnem el is sírtam magam, annyira örültem neki.Ki is váltottam a Merionalt 5.189.- ; az Ovitrelle tüszőrepesztőt 2.845.- és a fecskendőket + a tűket hozzá 185.-.Összesen 8.219 Ft-ot fizettem.
Nagyon rendesek voltak a recepciós csajok is, beírták a 15-ei látogatásomat is az utiköltségtérítéses papírra, így az is visszajön.
A Télapótól szép tüszőket kérek ajándékba- 6-án kell visszamennem ultrahangra.Ha minden jól megy, rá egy hétre beültetés.És már miért ne menne jól.
Ma találkoztam az egyik lánnyal akivel együtt voltunk augusztusban lombikon- és sikerült nekik!És a fórumról azt is megtudtam hogy a másik lánynak is sikerült nyárról!Úgyhogy már csak rajtam van a sor!

2010. november 25., csütörtök
megjött...
...végre!Holnap irány Pest!Remélem már a kiváltott szurikkal jöhetek haza.Kellemetlen lesz a holnapi hüvelyi ultrahang, ömlik belőlem a vér.De azzal nyugtatom magam hogy a doki biztos látott már ennél különbet is.Egyenlőre izgulok.Ha egy nagy IGEN-t kapok a kezdésre, akkor átalakítom az agyam a babák befogadására.Néha-néha már most is elönt az a furcsa, kellemes érzés amikor az előző lombikot csináltuk végig.A szeretet érzése.Nagyon szeretem őket, és remélem hamarosan a pocakomban lesznek!A párom elém jött a munkahelyemre és azt beszéltük hazafelé, hogy milyen fantasztikus volt látni Őket a monitoron, közvetlenül a beültetés előtt.
2010. november 24., szerda
egész...
...nap görcsöltem, úgy néz ki hogy meg fog jönni a mensim és pénteken mehetek pestre:)
Ma voltam a fogorvosnál is, betömte egy fogamat és kifehérítette a többit.Egyenlőre nem kell többet mennem, majd csak 3 hónap múlva hogy megnézzük hogyan viselkedik az amelyikből letört egy darab (ehhez kellett a röntgent csináltatni).

2010. november 19., péntek
a hangulatváltozásaimat...
...már én magam sem tudom követni.Egyik percben elvagyok keseredve amiatt, lehet hogy idén már nem tudunk felmenni a fagyibabákért.Aztán leszúrom magam hogy minek aggódom olyasmi miatt, ami még nem 100% biztos.Máskor meg optimista vagyok a kezdést illetően.Egyfolytában a naptárt nézem és számolgatok hogy karácsonyig beleférünk-e az időbe.Van úgy hogy ujjongok- jippíííí, már csak 5 szem gyógyszer és hamarosan mensi.
Zűrös ez az időszak, mert a meló mellett, most van a suliban a vizsgaidőszak, amiatt is dilinyósabb vagyok mint általában.Van amikor azt gondolom hogy ennek így kell lennie, és még türelmet kell gyakorolnom.
Nem tudom, annyira szeretném a beültetést, és mégis van bennem egy ellentétes érzés, hogy talán nem is annyira vágyom rá.Az agyamba befészkelte magát a lombik gondolata.Nem tudok tőle szabadulni.Minden nap ezen agyalok, gondolok a két kicsinkre.Valahogyan lazítani kellene, kiszellőztetni az agyam.
Kiváncsi vagyok hogy más lombikos is ennyit agyal- e rajta.Persze, a gondolataim nagy része pozitív- de ezek is teljesen tudatos gondolatok, hogy a testem minél jobban feltudjon a közelgő babavárásra készülni.Valyon erre mondják azt, ha túlságosan akar valaki valamit az nem fog sikerülni?Túl rágörcsölnék?
A sulira sem tudok koncentrálni.A tagozatvezető és az osztályfőnök tudja hogy mi a helyzet, halasztást is kaptam volna a vizsgákra, de hát nincs rá szükség.Emiatt is szégyenlem magam, ne hogy hazudósnak tartsanak a tanárok, mert sehol semmi.

2010. november 15., hétfő
megjártam...
...pestet.Napi 3*1 Norcolut tabletta.Ha a szedés után megjön, 2. vagy 3. napon kontroll.Kár hogy a kontroll szót mondta a doki és nem azt hogy kezdhetünk.
Költségtérítéses papírt elfelejtettem kérni, csak hazafelé jutott eszembe.Buktam majdnem 3000 Forintot.:(

2010. november 14., vasárnap
gabriel-
-lel teszteltem ma is.Szintén negatív lett.Holnap irány pest, a 35. napomon.
Kicsit görcsölgettem napközben, de mensi sehol.Megint cisztám lenne?Majd holnap kiderül mi a helyzet.
Csak attól félek, ha megint cisztás vagyok és gyógyszert kell szednem ami kb. 2 hét + 6-8 nap amíg megjön, akkor elég sanszos hogy ebben az évben már nem lesz beültetés, a közelgő ünnepek miatt.
Bosszús vagyok!!!Nem a negatív teszt miatt, az nem érdekel, megszoktam már az évek folyamán.De az, hogy késik a mensim, pont amikor mehetnénk a fagyibabákért.Annyira vártam hogy leteljen ez a három hónap.Jó, jó, persze sosem volt normális a ciklusom, de az hogy a múlt hónapban és az azelőttiben pontosan 32 napra jött meg, annyira bizakodóvá tett.Azt hittem, hogy elvagánykodhatok a dokinak azzal, hogy megjavultam.

2010. november 13., szombat
a mai...
teszt akkora negatív lett mint a ház.Amit csütörtökön és pénteken csináltam, az quick márkájú teszt volt.A mai, és amin holnap is tesztelek, az gabriel terhességi teszt.A gyógyszertárban direkt nagyobb érzékenységű tesztet kértem arra gondolva, hogy mivel érzékenyebb a teszt, ezen erősebb csíkot kell hogy mutasson mint a quicken.Azt hiszem kénytelen leszek ennek a tesztnek hinni.Megnéztem egy- két kérdést a gabriel teszttel kapcsolatban a gyakorikérdések.hu-n, mindenki nagyon jó, megbízható tesztnek tartja.
Korábban ha tesztelésre került a sor mindig quicket vettem, de eddig sohasem csapott be.
A fórumon amit olvasgatok, azon sokszor van szó a Titok könyvről, hogy az ember amit nagyon szeretne azt, be tudja vonzani.Ebben a ciklusomban volt először pozitív az ovulációs tesztem.És én ezt a tesztet ráragasztottam egy papírra, amire felírtam, hogy ilyen lesz a terhességi tesztem is.Úgy látszik ez éppen bejött.A Titok szerint a vágyainkat nagyon pontosan kell megfogalmaznunk.Azt hiszem ezt még egy kicsit gyakorolni kell...

2010. november 12., péntek
már bánom...
...hogy lusta voltam írni a múlt héten.Egy hete pénteken nagyon rossz hangulatban voltam.Előjöttek régi emlékek a babásodással kapcsolatban.Jobban mondva, az azzal kapcsolatos jóslásokkal.
Kb. 17 éves lehettem, amikor művészeti táborban voltam két hétig.Ott egy srác azt jósolta a tenyeremből, hogy soha sem lesz gyerekem.
Két évvel ezelőtt, a párom ex- anyósa(jóban vagyunk), szintén azt jósolta a tenyeremből hogy nem lesz baba.Amikor visszakérdeztem, azt mondta, majdnem lesz egy fiú.
A harmadik pedig a munkahelyemen történt.Abban az utcában ahol dolgozom, "működött" egy jósnő.Egyszer bejött hozzánk, meg kérdezte mit szeretnék az életben, válaszoltam, hogy egy kisbabát.Azt hiszem ki lehet találni mit mondott erre...
Annyira előjött pénteken ez a három emlékkép, egész hétvégén kiabáltam és sírtam minden ok nélkül.
A fogorvoshoz járás lendített a lelki állapotomon, hogy szépen haladunk vele.Megint el kell mennem röntgenre, de most egyedül a letört fogamról kell csinálni egy felvételt.
Megbeszéltük Mackócskával, hogy a biztonság kedvéért csinálok egy terhességi tesztet a sugárzás miatt.
Tegnapi teszt nagyon halvány, de ott a második csík!A mai teszt is nagyon halvány, de látni!
Mackócska azt mondta rá, van egy kis reménysugarunk.
Szárnyalnom kellene az örömtől, de nem merek örülni.Ma vagyok a 32. napon, elviekben ma kellene megjönnie.Semmilyen terhességre utaló jelem sincs.Totál el vagyok bizonytalanodva.Olyan haloványka, bár azt mondják a halvány csík is csík.
Nem akarom elhinni, hogy lassan 5 év próbálkozás, egy sikertelen lombik, pont a fagyibabás beültetés kezdésére várva sikerült- sikerülhetett spontán teherbe esnem.
A hétvégén is tesztelek majd.Szinte lelkiismeret furdalásom van hogy nem merek örülni.
Hétfőn kellet volna úgy is menni a BMC-be a kezdés miatt, bár azt hallottam hogy akinek spontán sikerült azzal ott már nem foglalkoznak, de azért felmegyek, hátha vesznek vért és néznek hCG szintet.Megnyugtató lenne ha a dokim szájából hallanám: gratulálok, Ön terhes.

2010. november 4., csütörtök
huhhhh...
...nagy fába vágtam a fejszémet.Elkezdtem fogorvoshoz járni.Eléggé elhanyagoltam őket ezidáig, de mindent a cél érdeklében.Tegnap betömte az egyiket, ma pedig panorámaröntgenen voltam, hogy kell-e gyökérkezeltetni valamelyiket.
Elmondtam a fogorvosnak, mire készülünk és mondta hogy nagyon jól tettem hogy elmentem, mert nagyon fontosak az egészséges fogak babaváráskor.
Jövőhéten szerdán kell mennem legközelebb.

2010. november 1., hétfő
Hát ennyi...
...röviden az eddigi történetünk.Sajnos az akkori érzéseimet nem nagyon tudtam felidézni, de lehet hogy jobb is ha inkább előre tekintek.Ha minden jól megy, és már miért ne menne jól, 15.- én megyek fel a harmadik napi ultrahangra, és kezdhetjük a fagyibabás lombikot.
Ebben a hónapban (bocs, a mai nappal az már múlt hónap) kissebb csoda is történt.Az ovulációs teszt először mutatott pozitívat, akcióztunk is rendesen.Hogy nagyobb csoda lesz-e belőle, majd kiderül...

feldolgozás
Sírás, megint sírás, és ismét sírás.Még arra a hétre kiírattam magam, de aztán hétfőtől ismét kezdődött a munka.Innentől már csak a két fagyibabára gomdolunk, akik a sítáborban vannak.
Szerencsére M-el nagyon jól működik köztünk a kommunikáció, mindent meg tudunk egymással beszélni, még az érzéseinkről is.Bár M-et beszéltetni kell, mert mint a legtöbb férfi, ő is képes megába folytani az érzelmeit.Ő nehezebben dolgozta fel a sikertelenséget mint én.
Az is a gond szerintem, hogy más nem tudja hogy te mit érzel, érezhetsz ilyen helyzetben.Ebben nagy segítséget nyújtanak a különböző lombikos fórumok.Nekem sikerült is egy barátnőt szereznem az egyik portálról, T-t, akivel majdnem minden nap beszélek msn-en.Hasonló cipőben jár mint én, csak neki inszeminációja volt.Most is mennek a drukkjaim neki, október 15.- én kell majd tesztelnie.

otthon és az eredményhírdetés
Az embrió transzfer előtt előre megfőztem 3 napra, később pedig anyum jött le minden nap friss ebéddel.Borzasztó volt a fekvés, alig bírtam magammal.Amikor 3 nap után anyummal kimentem a közeli boltba, hihetetlen szabadságot éreztem.Be kellene zárkóznia mindenkinek egy pár napra, hogy megtudja milyen jó érzés kint lenni a szabadban.A crinone gélnek kijött a mellékhatása, miszerint egy pillanat alatt elalszom.Néha olyan voltam tőle mint egy drogos.Nagyon lassan telt el ez a nyolc nap.Kedden már sejtettem hogy valami nincsen rendben, reggel begörcsöltem, és pecsételő vérzésem volt.De azzal nyugtattam magam, hogy biztosan csak az egyik.Szerdán korán keltünk, indulni kellett Pestre.Még indulás előtt felhelyeztem az utolsó hüvelygél adagot.Annyira fájt, hogy felsikítottam.Útközben megjött rendesen, na itt már tudtuk hogy nem sikerült.A vérvételi helyiségben a vérvétel közben, hírtelen átment rajtam egy melegség, és annak az érzése, hogy még sikerülhet.3 órát vártunk az eredményre a két lánnyal, akikkel egy napon volt a leszívás.Az egyiknek szintén megjött a menstruációja mint nekem, de sajnos a harmadik lánynak sem sikerült.Már csak arról is lehet tudni hogy mi lesz az eredmény, hogy a biológus is bent van a szobában, és együtt gratulál a dokival.Egyikünkhöz sem jött fel az emeletre.Remélem én is átélhetem egyszer ezt az élményt.Nem!Át fogom élni ezt az élményt, hamarosan!
A beültetés
Reggel 8- ra mentünk az intézetbe.Az általam ismert kórteremben kaptam ismét helyet.A szokásos átöltözés következett.Hamarosan szólt a biológus hogy megnézhetjük az embriókat a monitoron.Bőszen fényképeztünk, amikor meghallottuk a biológus hangját a hangszóróból.Annyira izgatott voltam hogy nem is értettem mit mond.Egy mondatát értettem tisztán, azt hogy - nagyon szépek, szabályosak.Amikor kijöttünk a szobából ahol a monitor volt, a biológus odajött hozzánk, akkor is mondta milyen szépek, és hogy kettő le lett fagyasztva, az egyik pedig nem érte meg a 6. napot.Ahogy ezt elmondta, be is szólítottak a műtőbe.
Rengeteget álmodoztam a beültetés pillanatáról, hogy milyen megható, felemelő érzés lesz.Elképzeltem, ahogy a könnyem kicsordul majd a meghatódottságtól.
Egy frászt.Inkább kellemetlennek írnám le a pillanatot.A dokit emlékeztetni kellett a kétszarvú méhemre.A jobb oldalit találta megfelelőnek, abba helyezte be az embriókat egy hosszú katéteren keresztül.Maga a beavatkozás csak egy kicsit fájt, de csak azért mert a méhnyakamat el kellett húzni balkéz felé, a jobb oldali "szarvam" miatt.Ekkor jött el életem legkellemetlenebb pillanata.Amíg elvitték a katétert, hogy ellenőrizzék nem maradt-e benne embrió, a doki ott ül velem szemben.A lábaim széttárva, én amennyire csak lehet előrecsúszva, a lámpa pont oda irányítva.Jó, jó, tudom minden nap ezt látja, de akkor is... Szerencsére minden rendben, volt még egy utolsó ultrahang, fekvés amíg nem hozták a kerekesszéket- azzal toltak vissza a szobába.Pár órás pihi, aztán fel lehetett menni a zárójelentésért.3-4 nap otthoni fekvés, azután már lehet sétálni is.
A petesejt leszívást követő 14 nap múlva a vér béta-hCG szintjéből eldönthető, hogy létrejött-e a kívánt terhesség.Így nekem augusztus 11-én kellett visszamenni vérvételre.

Beültetés napja
1.megjegyzés : a leszívás utáni 3. napon már nagyon örültem hogy még nincs beültetés, mert iszonyatosan fájt a hasam és a hüvelyem.Annyira viszont nem volt vészes hogy be kelljen mennem a kórházba.
2. megjegyzés: Mackócskának ez az év munka szempontjából nem volt valami jó a recesszió miatt, de rengetegen vagyunk így az országban.A lényeg az hogy hétfőre pont volt egy fontos munkája, amit nem mondhatott le, nem tudott volna felkísérni a kórházba.Szerencsére sikerült egy családtagot megkérni arra hogy felvigyen, ha azt mondják indulni kell.
Hívás: 1/2 9- kor kellett telefonálni.Még mind az 5 embrió megvolt, így azt mondta a biológusnő hogy 11 óra után visszahív hogy be kell-e mennünk.Én még ilyen idegállapotban még nem voltam soha.Mint egy őrült.Mackócskát szerettem volna, a családtag is ideges volt már hogy mi van, mert délután programja van.
11- kor megcsörrent a telefon.Mind az öt embrió nagyon jó állapotban van, elég holnap felmenni, de ne keseredjek el majd akkor ha csak 2 maradna, mert ilyenkor az 50%- uk megsemmisül az embrióknak, de azzal is szelektálódnak.Hihetetlenül boldog voltam hogy Mackócskával együtt élhetem meg ezt a napot!

A lombikosok 10 parancsolata
1. A kezelés alatt nem olvasgatunk internetet, „szakirodalmat", semmit, ami a lombikkal, meddőséggel kapcsolatos! Csak felesleges agyalásra ad okot.
2. A stimuláció alatt pontosan követjük az orvos utasításait, ha nem értünk valamit, rákérdezünk, és feltétel nélkül megbízol abban, amit az orvos mond, akármivel beszélték tele a fejed a fórumokon, a váróban, mert lehet, hogy Neked ez az első lombikod, de neki már a több ezredik, tudja, hogy mit csinál!
3. A stimu idején nem figyeljük a testünk minden rezdülését, hogy feszít-e a hasam vagy nem, van-e hányingerem vagy nincs, szédülök-e vagy nem, fáj-e a fejem vagy nem. Akár érzel valamit akár nem, abból nem lehet semmilyen következtetést levonni a tüszők éréséről. Erre való a vérvétel és az ultrahang.
4. Nem aggódunk az érő tüszők mennyisége, a nyh-a vastagsága miatt, és legfőképp nem foglalkozunk azzal, hogy a másiknak milyenek az eredményei. Ez nem verseny!
5. A punkciókor nem foglalkozunk azzal, hogy a többieknek hány sejtje lett. Egy gyerekhez elég egyetlen női és egyetlen hímivarsejt is. Ez nem verseny!
6. A beültetéskor nem foglalkozunk azzal, hogy a többiek hány sejtesen kapták vissza az embrió(ka)t, és milyen vastag volt a méhnyálkahártyájuk! Ez nem verseny!
7. A beültetés után nem keresünk tüneteket! Ha keresel, találsz is, és akkor az a baj, ha meg még sem találsz, akkor az a baj. A premenstruációs tünetek egyébként tökéletesen megegyeznek a koraterhességi tünetekkel, a megtapadást amúgy sem lehet érezni.
8. Az Utrogestan vagy más progeszetron tartalmú készítmény használatát akkor se hagyd abba a beültetés után, ha esetleg vérzés jelentkezik. A vérzés önmagában nem jelenti azt, hogy nem sikerült, viszont progeszteronhiány miatt megszakadhat az elindult terhesség.
9. A vérvételkor nem beszélgetsz a többiekkel arról, hogy ki mit érez, és milyen tünetei vannak, a hetes pontban már részletezett okok miatt.
10. Akárhányadik lombiknak futsz neki, nem latolgatod a statisztikai esélyeket a sikerre, ez nem matematika, hanem biológia!
Hogy ez mennyire igaz!Teljesen kiborultam a leszívás napján azon, hogy megkérdeztem a két lányt akikkel együtt voltam a punkción, nekik mennyi petesejtet sikerült leszívni.Az egyiknek hetet, a másiknak nyolcat.Na egyből az esélyeimet latolgattam, meg hogy nekem miért csak öt petesejtem van.A beültetés utáni eredményhírdetésen találkoztam újra a csajokkal.Egyikünknek sem sikerült a beavatkozás.Viszont mind hármunknak 2-2 fagyasztott embriója maradt.Úgyhogy kár azon idegeskedni hogy a másiknak mennyit sikerül leszívni ha nem termékenyül meg, vagy nem osztódik tovább.

Punkció
Eljött a megérett tüszők leszívásának időpontja.Hihetetlen gyorsan eltelt az a majdnem 2 hét az első szuri óta.Reggel 1/2 8 - 8 óra között kellett jelentkezni a recepción, ahol alá kellett írni egy papírt, amiben tájékoztattak bennünket a műtét menetéről és a lehetséges mellékhatásairól.Nyilatkoznunk kellett a nem beültetett preembriók sorsáról is.3 lehetőség közül lehetett választani: - megsemmisítés;- kísérletekhez használni;- felajánlani olyan pároknak, akiknek máshogyan nem lehet gyermekük.Természetesen mi ezt az utóbbit választottuk.(válás vagy halál esetén használják fel erre a célra, addig nem)De sajnos erre nem kerül sor, mert mi megyünk értük a jövő hónapban.
Vinni kellett tisztálkodó szereket, hálóinget, köntöst és papucsot.Éhgyomorra kellett menni, előző nap éjféltől nem lehetett enni.Megmutatták a kórtermet (ami olyan mint egy rendes szoba), ahol átöltöztem.Nemsokára szólították Mackócskát leadni a spermát, hamarosan engem is szólítottak a műtőbe.Féltem tőle hogy milyen lesz, mert még sosem voltam műtőben ezelőtt.
Felesleges volt a nagy izgalom, mert minden a legnagyobb rendben ment.Ébredés után kaptam még infúziót.Azt mondták hogy műtét után van utóalvás, de én hihetetlenül éber voltam.
Hihetetlen jó volt látni hogy Mackócska milyen nyugodtan és türelmesen várakozik, ami egyáltalán nem jellemző rá.Pár óra fekvés után felmehettünk az emeletre a zárójelentésért, amiben megtudtuk hogy 5 petesejtet sikerült nyerni.
Másnap kellett telefonálni egy adott időpontban, kizárólag erre a célra szolgáló telefonszámon.
Ekkortól kellett használni a Crinone gélt, magzatvédő multivitamint szedni, sok folyadékot fogyasztani és napi 1/4 kg túrót enni.Betegállományba vétel javasolt.Ki is írattam magam.4 napig kellett szedni az antibiotikumokat.
Másnapi telefonálás: ekkor adnak felvilágosítást a megtermékenyülésről és az embryo transfer időpontjáról.Örömhír, mind az 5 megtermékenyült, ezért megpróbálják hogy 5 napig osztódjanak- állítólag nagyobb az esély a megtapadásra.A telefonálás után úgy bőgtem mint egy kisgyerek.Legközelebb augusztus 2.- án kellett telefonálni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)