...már én magam sem tudom követni.Egyik percben elvagyok keseredve amiatt, lehet hogy idén már nem tudunk felmenni a fagyibabákért.Aztán leszúrom magam hogy minek aggódom olyasmi miatt, ami még nem 100% biztos.Máskor meg optimista vagyok a kezdést illetően.Egyfolytában a naptárt nézem és számolgatok hogy karácsonyig beleférünk-e az időbe.Van úgy hogy ujjongok- jippíííí, már csak 5 szem gyógyszer és hamarosan mensi.
Zűrös ez az időszak, mert a meló mellett, most van a suliban a vizsgaidőszak, amiatt is dilinyósabb vagyok mint általában.Van amikor azt gondolom hogy ennek így kell lennie, és még türelmet kell gyakorolnom.
Nem tudom, annyira szeretném a beültetést, és mégis van bennem egy ellentétes érzés, hogy talán nem is annyira vágyom rá.Az agyamba befészkelte magát a lombik gondolata.Nem tudok tőle szabadulni.Minden nap ezen agyalok, gondolok a két kicsinkre.Valahogyan lazítani kellene, kiszellőztetni az agyam.
Kiváncsi vagyok hogy más lombikos is ennyit agyal- e rajta.Persze, a gondolataim nagy része pozitív- de ezek is teljesen tudatos gondolatok, hogy a testem minél jobban feltudjon a közelgő babavárásra készülni.Valyon erre mondják azt, ha túlságosan akar valaki valamit az nem fog sikerülni?Túl rágörcsölnék?
A sulira sem tudok koncentrálni.A tagozatvezető és az osztályfőnök tudja hogy mi a helyzet, halasztást is kaptam volna a vizsgákra, de hát nincs rá szükség.Emiatt is szégyenlem magam, ne hogy hazudósnak tartsanak a tanárok, mert sehol semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése